Olvasnivaló
GYIK
Kincsesláda
Cikkek
Szüléstörténések

Szülés két felvonásban

Első felvonás


Látencia


Finom hullámzó, pulzáló energia löketek – 3 percenként. Feszült vagyok és tanácstalan. De 3 percentként megtalálnak. Reggel 7 kor felhívom a bábámat. Messziről jön mi van ha nem ér ide? Inkább felhívom... azt mondja elindul de még addig párszor beszéljünk telefonon. OK.


Mindenki bezsong. A férjem betelefonál a munkahelyére, hogy őt ma ne várják... nem nagyon értik miért maradna a vajúdó feleségével és különben is a kórházban úgysem tehet értünk semmit... csak, hogy mi nem kórházban várjuk a kisbabánkat hanem itthon. Kis magyarázkodás után leteszi a telefont. Jól van akkor most ez a szülés? Furcsa, nem vagyok teljesen meggyőződve róla de várom a fejleményeket... hátha bevadulnak itt a dolgok.

Felhívom a dúlámat. Pont jó neki ez a nap, a gyerekek a férjével ő meg bármikor indulni kész. Hát délutánra meg is érkezik. Nagy itt a sürgés – forgás. Anyukám süt – főz, a férjem és az apám a felfújható gyermekmedencét bütykölik, még statikus véleményét is kikérték, nehogy leszakadjon a mennyezet a súlya alatt. A bába megérkezik estére. Mindenki itt van, mindenki vár. Rám várnak? Úristen tényleg a szülésem! Elveszítettem a ritmust, alig maradt egy kis fájás, menzeszes görcs vagy valami ilyesmi... Jaj most mindenki miattam ugrál és nem is szülök? Ajjaj, mi lesz itt?

- Feküdjünk le aludni és ha van valami majd akcióba lépünk – így a bába.
- OK, majd szólok ha lesz valami... - így én, s „nyugovóra térek”.

Lelki megtisztulás


Az éjszakám lelkileg iszonyúan megvisel. Számtalan érzés kavarog bennem, melyek hajnalra már démoni erőkké formálódnak és borzasztó csapdában érzem magam, mert sehogy sem tudok ebből a kavarodásból kilábalni. És a gondolatok jönnek - mennek: itt a félelem mely oly sötét és éget, a lelkiismeret-furdalás mely oly savas, hogy kimarja a bőrömet, s a bűntudat, mely oly súlyos, mely rám telepszik és agyonnyom. Édesanyám, nagymamáim szenvedései átfolynak rajtam… mikor lesz már ennek vége? Őrület! S egyszerre hajnalodik. Alig várom a világosságot, lemegyek a kertbe a növények közé megtisztulni – ha lehet! Napsugarakban fürdik az arcom és mintha könnyebb lennék, de a szülésem… a szülés leállt.

Még egy nap a bábával és a dúlával. Van ez így, hogy leáll a szülés – nyugtatnak ők s én kénytelen vagyok ezt elfogadni - mást úgysem tehetek. Egy szép délutánt még együtt töltünk, még egy éjszakát maradnak – hátha mégis - de reggel mindenki visszatér az életbe. Ez az éjszaka nyugodt és békés, rég nem aludtam ilyen jól!

Elmentek. A férjem visszatér a munkába. A napok forróak s én várok. Még van idő, még 10 nap a terminusig… forróság van. Hűvös szoba és sok-sok limonádé… így telnek a napok.
Az éjszakák? Csodásak. Olykor erőteljes energia hullámokat érzek a távolból, nagyon messziről ismeretlen helyekről jönnek. Amikor megtalálnak felébredek, felülök az ágyban, mintha üzenetet kapnék a Másvilágról, s csak ámulok azon, hogy milyen kifürkészhetetlen is ez a földi élet, és alázatot tanulok mert érzem, hogy annyira kicsik és jelentéktelenek vagyunk ezen erőkhöz képest.

Vajúdás. De csak úgy, szülés nélkül. Felülök az ágyban, valamit mormolok és spirális mozgásba kezd a testem. Egy csatorna vagyok, amely a méhemből az ég felé nyitott. Talán a kisbabám lelke kommunikál így a segítőivel vagy csak most költözik ide? Nem tudom, de valami történik ami nem én vagyok, ami sokkal nagyobb nálam és mindentől amit eddig ismertem, és nem rólam szól de hozzám is szól. Csodálatos. Nő vagyok. Anya vagyok. Újra megszületek.

Egyre nehezebben viselem ezt a látencia szakaszt, nagyon elhúzódik már. Már egy hete, hogy ez megy. A dúlám tartja bennem a lelket és az erőt. Ő bízik bennem, biztosan itt lesz még akkor is ha a bába nem érne ide… közelebb utazik, egy közelebbi városba, hogy ha kell minél hamarabb itt legyen. Bízik bennem és én is benne. Ez annyira jó érzés! Ez nagyon kell a szülésben.

Második felvonás


Katarzis


Vasárnap reggel van. Ritmusba rendeződnek a fájások. 25 percesek… most EZ AZ? Elegem van már mindenből! Én nem is tudok szülni! Vulkán vagyok amely bármikor kitörhet. Ne szólj hozzám! Hagyj békén, egyedül akarok lenni. Inkább rajzolok, sosem szoktam de most kell. Sírok az örömtől, hogy nemsokára anya leszek. Sosem fogok szülni, olyan ez a gyerek, mint az apja, állandóan szöszöl amikor valahova elindulunk, biztosan az apjára hasonlít majd, miért szöszölünk már ennyit? Sikítanék. Elalszom, felébredek, újra elalszom. Elmúltak, most is, megint elmúlt! Nincs fájás, nincs ritmus! Miért alszom ennyit? Csak alszom egész délután elnyom az álom de én nem akarom. Forróság van talán azért? Felhívjam a bábát? Igen, felhívom… abban maradunk, hogy kapcsolatban leszünk és meglátjuk ez úttal hova tartunk. Annyit mond csak: amikor ilyen sokáig készülődik a kisbaba akkor a szülésnél résen kell lenni! Résen lennék én! Csak már lennék! Miért ilyen nehéz ezt kivárni???

Elegem van már. Nem érdekel. Nem is akarok már szülni. Zenéket hallgatok, táncolok.
- Elmegyünk fagyizni? – kérdem én.
- Kicsit késő van már, de mehetünk, ha szeretnél – mondja a férjem.

Elindulunk. „Húúú mi ez? Várj csak ez elég konkrét… de hajts tovább már napok óta ez van!”Azért ránézek az órára… és basszus megint egy, hú hát nem semmi! Leállunk. Elindulunk a fagyizó felé. „Jaj várj egy kicsit meg kell állnom” (kapaszkodom egy ház falában).

Még mindig nem tudatosul bennem, hogy mi történik. Bemajszolom a hatalmas fagyi kelyhet. Hazafelé sem állnak meg a sodrások, jönnek - mennek, 6 percenként. Felhívom Andit, a dúlát. „Ok akkor otthon pontosan lemérek hármat egymás után és újra beszélünk.” Pisilnem kell. Hú mi ez? Tágulási vér. 5 perces fájások. Most már biztosan ! Beszélek a bábával is. „Akkor elindulok” – és letesszük a telefont. Péter, szülünk!

Péter, szülünk!


Izgulok, de végre a sok hónap készülődés és várakozás beteljesedik. Azért feszült vagyok és kicsit hisztis és egy kicsit elviselhetetlen. De igyekszem nem az lenni. De ilyenkor nem lehet NEM, nem is szabad. Ami jön fogadd, ami megy engedd! Ez a mantrám!

Vajon meddig fog tartani? Vajon kibírom-e? Milyen pózban szülök majd? Milyen lesz a vízben? Sikerül a fájdalmat átalakítani? Milyen lesz a kisbabám? Fiú vagy lány? Szerintem lány, úgy érzem kislány… de mi van ha fiú, akkor nem jók a megérzéseim? Mindegy is, nemsokára tényleg anya leszek! Anya. Az mi? Az milyen?

Éjjel 12 óra van. Furcsán múlik az idő, kicsit nehezebben, gyorsabban és sűrűbben, mint máskor.

A dúla


Andi éjjel 2 körül érkezik. Nincs időnk nagyon traccsolni pedig jó lenne csip - csup ügyekről, de a sodrások 3 percenként jönnek, már nehéz egyedül elviselni. (A kávéját hajnalban itta meg, miután mi, hárman már mind lefeküdtünk).

Maszirozni kezd… de jó a keze… húúú ez a sordrás most nagyon erős volt… de jó, elment pihenjünk. Eggyel közelebb vagyunk. A földön ülök, érzem, h közeledik… meg is talál. Nem véti el, a sodrás sosem véti el a célt és mindig telibe talál! Milyen jó Andi ölében vajúdni, a teste átveszi a testemből a fájdalmat… nem teljesen, de éppen eléggé. Éppen eléggé ahhoz, hogy folytatni akarjam, hogy ne adjam fel. Hányingerem van. Hányni fogok! Hányok… Ránézek Andira, szignózzuk: már 5 cm-nél járhatunk. „Hát az tök jó! Haladunk!”

- Szeretnél egy kicsit vízbe menni? A kádba. Engedjek vizet?
- Hát már lehet vízbe menni? Akkor haladunk! Igen, igen szeretnék!

Mire a kádhoz érek újabb sodrás talál meg. Kezdek félni tőlük, kezdem úgy érezni, hogy nem uralom őket és lassan erősebbé vállnak, mint én. A víz jó meleg. Hirtelen kitisztul a fejem. „Most miért vagyok ilyen jól?” Mindenki nevet rajtam, valamit még poénkodok, aztán meglátom a férjemen azt a farmer nadrágját amit nem szeretek és kegyetlenül leszólom amiért ezt viseli „Péter szülök, te meg ebben a tróger nadrágban vagy?”Szegény feje! De szerencsére felkészültünk arra is, hogy „ekézni” fogom őt a vajúdás alatt . Egyébként meg tényleg könnyebb lett, kellett ez a kis megkönnyebbülés, a meleg víz és a masszázs a víz sugarai alatt. Még vár rám a meló nagy része.

Csörög a telefon: megjött a bábám, a kapu előtt áll. VÉGRE, hát mégis ideért?! Kivánszorgom a kádból és megállapítom, hogy ez a szülés nem is olyan szörnyű. És kicsit körülnézek (eddig nem volt rá időm). Félhomály van, az ablak nyitva, kellemes meleg az idő, elmúlt az augusztusi kánikula. A férjem végig a közelemben van de én ezt alig vettem észre. De érzem, h itt van. Kellemes, halk zene szól, az amit megbeszéltünk. Köszöntöm a bábát is „Gyere, érkezz meg te is közénk” – jópofizok, próbálok vendéglátóként helytállni… de csakhamar megtalál a következő sodrás, csakhamar visszatér a szülés. Már meztelen vagyok. Jól érzem magam, biztonságban érzem magam. Nem is lehetnék jobb helyen és ez rengeteg önbizalmat ad. Most már minden a helyén van, mindenki itt van aki kell. Pont így szerettem volna. Végre átadhatom magam.

A bába


A bábák. A spirituális bábák hordoznak magukban valami egészen különleges energiát. Kíséri őket, és én érzem ezt. Amikor a szemébe nézek látom, hogy ő tudja mi történik és látom, hogy azt mondja: minden jól van. És néhányat velem együtt sóhajt. Nagyon nyugodt, nagyon szelíd és békés miközben a sodrások engem keresztbe kasul megdolgoznak és földre kényszerítik az egómat. De elég egy pillantás és elfogadom ami van. Azt hiszem most van az, hogy megadom magam a szülésnek, nem tudom legyőzni hát elfogadom és a szüléssel tartok az ismeretlenbe.

A szülés


„A muskotályzsályás forró borogatás a legjobb dolog a világon!” – erre gondolok amikor a fájás csúcspontján pont amikor kell, pont oda ahova kell borogatást adnak nekem. Szinte eufórikus élmény átélni azt, hogy csökken a fájdalom. A férjem le, s fel rohangál a forró vizes edénnyel, ő is mellettem van, ő is dolgozik! Ez erőt ad. Recsegek – ropogok. „Hány centinél tartunk. 8? Felejtsük el a medencét, itt nemsokára baba lesz”! Kicsit sajnálom de a mantrám segít: Ami jön fogadd, ami megy engedd!

Egy csapásra változik az energia – ez már a kitolás! „Mehet?” – kérdem a bábát. „Mehet ”. Akkor hajrá! Megváltozott minden, a fájások is eléggé megdolgoztak, benne vagyok a szülés legmélyebb bugyrában és kicsit meglepődök azon, hogy már itt tarunk. Még nagyon erősnek érzem magam annak ellenére, hogy néhány sodrásnál úgy éreztem, hogy ez volt az utolsó, nem bírom tovább… de az az egy perc pihenőidő, az áldás! Az ilyenkor a legnagyobb áldás, boldogságot és elégedettséget érzek a szünetek alatt.

45 perc kitolásban. Sportosan, észvesztve szülök. Így élem meg. Erős vagyok, nincs bennem kétség, minden rendben van és haladunk. A férjembe kapaszkodva, őt nyüstölve üvöltök az arcába miközben a kisbabánk és a családunk születik. Úgy érzem nagyon hangos vagyok de kit érdekel? Szülök! Megreped a burok. Forróság önti el a combjaimat. Lassan megszületik a baba feje. „Szia kisbaba, de aranyos vagy!” – így köszöntik őt a segítőim. Megfogom, és tényleg ott van a fejecskéje, forró és csúszós! Drága kisbabám! Milyen lehet így két világ közt lenni? „Kinyitotta a szemét és körülnézett – így mondták”. Még jó néhány kitolás mire megszületik a teste is, s abban a szent pillanatban visszatérek a jelenbe. Csak most érzékelem milyen is az a módosult tudatállapot amelybe lassan és fokozatosan juttatott el a szülés. De most tiszta vagyok. Úgy érzem soha sem voltam ennél tisztább. SIKERÜLT! Minden sikerült, minden úgy van ahogyan lennie kell!

Kislány!


A kisbabám a mellkasomon piszmog, nem sír nagyon csak panaszkodik egy kicsit de megnyugvást talál a szüléstől izzadt ziláló mellkasomon. Ez az első, finom találkozás egy életre belém égett. És a férjem tekintete amikor az ölébe hullva a mellkasomra került a kislányunk. A tiszta, zabolátlan boldogság tekintete ez amellyel rám és a kisbabánkra néz. Tudom, biztosan tudom, hogy szeret minket.

A kislányunk… Ő annyira a részem, mint a testem vagy a lelkem, csak most már rajtam kívül ölt formát. És mindezek ellenére egy teljesen világ melynek meg kell küzdenie a feladataival, de tudom, hogy ügyes lesz és elboldogul az élete során.

A szülés transz - formáció


A zen tanítóm szavait hallom: „ a test szenved, a lélek pedig nemesül, és ezen tapasztalatok visznek előre a magunk által formált jövőbe. Ez a mulandóság és az öröklét egybegyúrása: maga az ember.” Anyává születni csodás élmény. Magad mögött hagyod éned egy részét és a kisbabáddal együtt újjá születsz. Már sosem leszel a régi.

Köszönöm a segítőimnek, hogy ezt az átalakulást meghitté és természetessé tették!





Elérhetőségek: Mélykúti Andrea | mia@deepwell.hu | +36/20-211-40-21

Maradjon nyitva az ablak